Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megújul a Békéscsaba és Szeged közötti vasútvonal

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. december 29. 12:29
Megújul a Békéscsaba és Szeged közötti vasútvonal
A szakaszt 65 kilométeren fejlesztenék

Megújul a Békéscsaba és Szeged közötti vasútvonal, a beruházás keretében 120 km/órára emelnék a sebességet a Békéscsaba és Orosháza közötti szakaszon.

A napi.hu cikkéből kiderül, a felújítás előkészítésére kétmilliárd forintot nyert el az Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt., a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., valamint a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. alkotta konzorcium.  

Az egyvágányú, nem villamosított vasútvonalon a tervezés 65 kilométert érint egybefüggően, amelybe beletartozik a Békéscsaba–hódmezővásárhelyi népkert, valamint a Szeged-Rókus–szegedi pályaudvar vonalszakasz is.

Az uniós közbeszerzési adatokból kiderül, a felújítás során a Békéscsaba és Orosháza közötti szakaszon 120 km/órára emelnék a sebességet, a vonal többi részén pedig 80 km/órás folyamatos sebesség fenntartására alkalmas, hézag nélküli pályát építenének.

A tervek szerint a hódmezővásárhelyi állomáson új felvételi és üzemi épület létesül, Orosházán pedig peronaluljáró épül. A telekgerendási, a kútvölgyi és a szegedi személypályaudvari állomás utasperonját szintén áttervezik a projekt keretében.  

Az MTI közlése szerint az ország első, Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamosa január közepén érkezik meg. A 70 tonnás, 37 méter hosszú dízel-villamos hibrid tram-traint három részben szállítják Magyarországra, a járművek várhatóan jövő szeptemberben állnak forgalomba. A tervek szerint 2021. november végére már nyolc tram-train közlekedhet a két település között.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)