Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Évértékelő Piskolty Kevinnel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. január 01. 15:30
Évértékelő Piskolty Kevinnel
Megkérdeztük a gyulai sportolókat

piskolty kevin

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

– Mi volt számodra az idei év legnagyobb sportsikere?

– Számomra a legnagyobb siker az volt, hogy megnyertem a 2020-as PRO bajnokságot. Hat versenyből négyszer dobogóra tudtam állni, így végig versenyben voltam a bajnoki címért. A máriapócsi pályán aztán mindent beleadva végeztem az élen. Nagyon vártam már ezt a pillanatot!

– A COVID-járvány mennyire befolyásolta a versenyszezont?

– A 2020-as év nehezen indult az autósport számára, a szezon felét elhalasztották a vírus miatt. A szervezők végül hat versenyt mégis meg tudtak tartani az idényből, így egy izgalmas és minőségi szériát tudtunk zárni.

– Mik a jövő évi terveid és céljaid?

– Bízom benne, hogy a következő évben már kezelhetőbbé válik a vírushelyzet. Jövőre szeretnék indulni a Drift Masters szériában.  A versenysorozatba évente csupán 65 európai pilóta kerülhet be, így nagy megtiszteltetés lenne rajhoz állnom.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM