Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erkeles úszósikerek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • SPORT • 2020. december 17. 17:00
Erkeles úszósikerek
Hírek az Erkel Ferenc gimnáziumból

Mácsok Fruzsina és Veres Laura fantasztikus egyéni teljesítményt nyújtva állhattak dobogóra a CXXII. Felnőtt Országos Bajnokságon, amelyet a dobozi származású, Gyuláról induló „úszópápa”, Széchy Tamás emlékére rendeztek Kaposvárott. Mindketten a Gyulai Várfürdő Kft. igazolt versenyzői, valamint a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium jeles tanulói.

Veres laura, Tóth andrás és mácsok fruzsina

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Jó tanulónak lenni nem könnyű, jó sportolónak lenni még nehezebb, de a kettőt ötvözni országos, sőt nemzetközi sikereket elérve talán a nagyobb energiabefektetés. A sportágak közül az úszás a „császár”, heti 11-12 edzéssel, kora hajnali kelésekkel, napi 10 km-es távokkal, kondicionáló és lazító gyakorlatok tömkelegével, rengeteg lemondással olyan nyilvánvaló dolgokról, amely egy tipikus középiskolás mindennapi életéhez szervesen hozzátartozna. Nincs éjszakázás, nincs elhajlási engedély, nincs három napnál hosszabb pihenő, mert az állóképesség a nullára állhat vissza. Tudatos étkezés, tudatos edzésprogram, profin kialakított napi rutin. Az eredmény még ekkor sem garantált. Van, hogy fáj, hogy elég, hogy nem megy, hogy feladnád, hogy átgondolod, mert osztálytársaid éppen a másik oldalukra fordulnak a párnán, te ennek ellenére téli, fagyos hidegben is kitekersz az uszodába, és beszállsz a szintén nem meleg vízbe, hogy újabb rekordot érj el. Ennek a sportágnak sosincs vége, beszippant, nincs megállás! „Úszom, tehát vagyok.” Ha elértél egy egyéni csúcsot, még mindig van előtted sok-sok másik. Mindig lehetsz jobb, mindig lehet a léc magasabban, mindig meg kell küzdened az ellenfelekkel, de legfőképp a stopperóra szigorú századaival. Aki elbírja a monotonitást, csak az vágjon neki! Közben lehet leckét mondani, fejben számolni, memoriterezni, elmerülni egy karibi álomképben, végül az eredmények józanítanak ki. Ha eleget dolgoztál, az örömtől sírsz! De ahogyan Székely Éva olimpiai bajnok úszónő mondta: „sírni csak a győztesnek szabad”…

Az Erkelből már kerültek ki sikeres úszók. Közülük is kiemelkedők: Kovács Kornélia, aki 2000-ben kétszeres ifjúsági Európa-bajnok volt (400, 800 méter gyors), vagy Daka Anett, aki 50 m háton az Országos Rövidpályás Felnőtt Bajnokságon korosztályos országos csúcsot állított be 2017-ben. Méltó, nagy nevek, óriási tehetségek, akik Risztov Évával vagy Hosszú Katinkával versenyeztek, emellett a tanulmányaikat sem hanyagolták el. Ők mind lehetnek példaképek, de immár a két erkeles úszólányt is ide sorolnám személyiségük, tehetségük, kitartásuk, áldozatvállalásuk, úszásszeretetük és alázatuk miatt!

Mácsok Fruzsina (2003) végzős diák, végig jeles eredménnyel zárta tanéveit. A Bay Zoltán általános iskolából érkezve középiskoláskorában ért a csúcsra, felnőtt országos bajnokságon 3. helyen úszott be 200 m mellen. Az ifikorosztályos ranglistát 2020-ban pedig vezeti ebben a számban. 12 éve úszik rendszeresen. 2008 nyarán egy úszótáborban figyeltek fel a tehetségére. 2018-ban már szerzett egy bronzérmet a serdülő országos bajnokságon, amely bizakodásra adott okot. Fruzsi számos belföldi megmérettetés mellett Németországban, Regensburgban is rajthoz állhatott.

Veres Laura (2005) ötévesen kezdte az úszást a minden gyulai gyermeknek biztosított általános úszásoktatáson. Még csak elsős az Erkelben, de már komoly eredmények birtokában van, hiszen az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) versenyén, Bakuban már elért egy váltó 3. helyet a magyar válogatott tagjaként, serdülő korosztályában pedig vezeti az országos ranglistát 200 m gyorson. Ígéretes tehetség, akiben még van tartalék, nem titkolt olimpiai reménység. Megnézzük Tokióban, legkésőbb Párizsban!

Az eredményekért mindenképpen köszönet illeti a Gyulai Várfürdő Kft. igazgatóját, Kun Miklóst, aki helyet biztosított az edzésmunkához a vírussal terhelt időszakban is, Tóth András vezetőedzőt, aki évtizedet szánt a közös munka gyümölcsének reményében a lányokra, Juhász Jácintot, aki gyúróként és szárazföldi edzőként rengeteget motiválta őket, emellett egyfajta sportpszichológusként, mentorként kísérte figyelemmel a fejlődést. A köszönet azonban a szülőknek is jár, hiszen ők inspirálták a lányokat a legnehezebb időkben: vitték edzésre, versenyre, gondozták lelkületüket a mindennapokban, erőt adtak, amikor a legjobban fájt.

A gimnázium vezetősége és tantestülete ezúton is gratulál a nagyszerű eredményekhez, és további sok sikert kíván. A gimnázium továbbra is minden körülményt és lehetőséget megragad, hogy a lányoknak és élsportolóinknak segítsen tehetségük kibontakoztatásában.

Köszönönjük Nektek, szép volt, Lányok!

 

Részletes eredmények a felnőtt bajnokságról:

Veres Laura

200 méter gyors              2. hely 2'01'11,

100 méter gyors              4. hely 56'78,

400 méter gyors              5. hely 4'20'62,

50 méter gyors               10. hely 26'61.

Mácsok Fruzsina

200 méter mell                3. hely 2'35'43,

200 méter vegyes           4. hely 2'21'33,

100 méter mell                7. hely 1'12'93,

50 méter mell                 13. hely 34'17

50 méter hát                   19. hely 31'35.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)