Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Békéscsaba látványosságait mutatták be a gyulai turisztikai szektor szereplőinek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2020. szeptember 30. 10:00
Békéscsaba látványosságait mutatták be a gyulai turisztikai szektor szereplőinek
Az esemény célja a Gyula–Békéscsaba térség turisztikai együttműködésének kialakítása

Egész napos békéscsabai tanulmányútra hívták a gyulai turisztikai szektor szereplőit szeptember 29-én. Az esemény célja a Gyula–Békéscsaba térség turisztikai együttműködésének kialakítása, jövőbeli partnerek minél alaposabb megismerése volt. Az esemény előtt Opauszki Zoltánnal, Békéscsabai Turisztikai Egyesülete elnökével beszélgettünk arról, miért tartották fontosnak a közös munkát a fürdővárosiakkal. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Az esemény szervezője lapunknak elmondta: a két város szakemberei közösen igyekeznek majd népszerűsíteni a térséget, ennek első állomása volt a települések bemutatkozása.

– A turisztikai térségek nevesítéséről szóló kormányrendeletben, melyet nemrégiben újrahangszerelték, tíz plusz egy térséget nevesítettek. Ezek egyike Gyula és térsége, amelybe a mi városunk is beletartozik. Mindez fontos mérföldkő, hiszen a döntésnek köszönhetően Gyula és Békéscsaba is bekerült abba a körbe, amely kiemelten fejlesztendő – emelte ki a szakember. Hozzáfűzte: a két város együttműködésének terve már korábban megszületett.  

– Mindettől függetlenül már elindult a közös munka, amikor februárban közös TDM-szövetség létrehozásáról döntöttek a két város illetékesei. Már akkor elhatároztuk, hogy study tourokat szervezünk, hogy a két város turisztikai szereplői még jobban megismerhessék egymást, ami alapja lehet a közös munkának – folytatta. 

Kérdésükre azt is kifejette, fontosak tartják, hogy a térségi TDM-szövetség szakmai munkabizottságokat hozzon létre az érintett szegmensek szakembereinek részvételével.

 

opauszki zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

– Több mint száz szakmai szereplőt szólítottunk meg, akik a bizottságokban kezdhetik el a közös munkát, ami alapján meghatározhatjuk önmagunkat és feladatainkat, valamint azt, mit tehetünk annak érdekében, hogy a két város együttesen is megszólítsa a turistákat – fejtette ki Opauszki Zoltán

Az eseményen elsőként a Békéscsabai Turisztikai Egyesület működését mutatták be a megjelenteknek, majd a csabai turizmusban rejlő lehetőségeket vették sorra. A folytatásban szó esett a Csabagyöngye Kulturális Központ kulturális kínálatáról, és a Munkácsy-negyed turisztikai attrakcióit is bemutatták.

A résztvevők a Haluskaházba, a Meseházba és az Árpád Pálinkamanufaktúrához is ellátogattak, és kolbászkóstolón is vettek részt. A programok sora a békéscsabai repülőtéren fejeződött be sétarepüléssel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)