Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elrajtolt a városi tekebajnokság

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. szeptember 28. 13:00
Elrajtolt a városi tekebajnokság
A Suzuki Kupa 1. és 2. fordulójának eredményei

A városi tekebajnokság első és második fordulóját rendezték meg szeptember 14. és 24. között. Az első két fordulót a címvédő „LL” Kétegyháza és a Szabó Legények csapata kezdet a legjobban, mindkét gárda győzelemmel indította a bajnoki évadot.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fürdővárosi tekeharcok első párharcaiban a Szabó Legények csapata átlépett a Magyarvárosi Söröző és a Kövite-Sarkadkeresztúr együttesein, az „LL” Kétegyháza gárdája az Öregfiúk és a Glas Vegas alakulatát is két vállra fektette. A Kövite-Sarkadkeresztúr a Glas vegas ellen tudott javítani, a Magyarvárosi Söröző pedig az Ismerős Arcok ellen próbált meg javítani mérlegén.

Eredmények: Szabó Legények– Magyarvárosi Söröző 5-1, „LL” Kétegyháza–Öregfiúk 5-1, Kövite-Sarkadkeresztúr– Glas Vegas 5-1, Szabó Legények– Kövite-Sarkadkeresztúr 4-2, „LL” Kétegyháza– Glas Vegas 6-0 és Magyarvárosi Söröző– Ismerős Arcok 3-3.

A hét legjobb eredményei: Makra György 489 fa, Fábián Sándor 483 fa, Domokosné Galambos Ildikó 472 fa és Fábián Sándor 470 fa.

A tabella állása: 1. „LL” Kétegyháza 4 pont, 2. Szabó Legények 4 pont, 3. Kövite-Sarkadkeresztúr 2 pont, 4. Magyarvárosi Söröző 1 pont, 5. Ismerős Arcok 1 pont, 6. Öregfiúk 0 pont, 7. Glas Vegas 0 pont.

A Suzuki Kupa 3. és 4. fordulóját szeptember 28. és október 8. között gurítják le a csapatok.

Párosítás: Öregfiúk–Kövite-Sarkadkeresztúr, Glas Vegas– Magyarvárosi Söröző, Ismerős Arcok– Szabó Legények, Kövite-Sarkadkeresztúr– Magyarvárosi Söröző, Ismerős Arcok–„LL” Kétegyháza és Öregfiúk–Szabó Legények.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)