Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 25 súlyos és 34 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. szeptember 22. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 4 haláleset, 25 súlyos és 34 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 62 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét 25 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 165 személyt fogott el, közülük 48 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 79 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 183 személyt állítottak elő, köztük 83 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 73 esetben történt.

Magyarország területén a rendőrök és katonák 103 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 3 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, további 1 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)