jambrik zoltán, márk lászló, becsei lászló és nagy krisztina
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Hogyan előzhetjük meg a szív-érrendszeri és perifériás érrendszeri betegségeket címmel tartottak lakossági fórumot szeptember 3-án a Pándy Kálmán tagkórházban.
A megjelenteket Becsei László főigazgató főorvos köszöntötte, aki elmondta, hogy Békés és Temes megyék még 2019-ben pályáztak sikerrel a „Határokon átnyúló együttműködés kardiovascularis és perifériás érbetegségek prevenciója, komplex ellátása Temes-Békés megyében” című projektre, amelynek köszönhetően 2,7 millió eurót nyert el a két intézmény.
Márk László kardiológustól megtudtuk, hogy a pályázat által elnyert összegből eszközbeszerzéseket valósítottak meg, valamint közös rendezvényeket, konferenciákat szerveztek, amelyek feltételei is voltak a pályázatnak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Mint mondta, ezek egyrészt a két kórház orvosai közötti megbeszélések voltak, de fontosnak tartják a lakosság széleskörű tájékoztatását is, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek sokakat érintenek.
Hozzátette: az előadásokban a rizikófaktorokról, valamint azokról a tényezőkről beszélnek, amelyek növelik a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát.
A köszöntők után Nagy Krisztina tartotta meg az előadását, amely a hypertoniáról, azaz a magas vérnyomásról szólt, Jambrik Zoltán a modern kardiológiai vizsgálómódszerekről és a nem gyógyszeres kezelésekről beszélt, Márk László pedig az ateroszklerózisról, az érszűkületről tájékoztatta a jelenlévőket.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter