Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kupagyőzelem után rajtol a bajnokságban a Berényi-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. augusztus 15. 09:57
Kupagyőzelem után rajtol a bajnokságban a Berényi-csapat
A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Mezőberényi LE csapatához látogat augusztus 16-án

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Megkezdi a 2020/2021-es bajnoki szereplését a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata augusztus 16-án. A megyei kvalifikáció C csoportjában szereplő fürdővárosi gárda a Mezőberényi LE otthonában lép pályára.

Ahogy azt Berényi Tibor elmondta, a gárda kitűnő előjelekkel várhatja a bajnokság első fordulóját, hiszen 2-3-as sikerrel búcsúztatta a Magyar Kupa küzdelmeiből a Dévaványai SE együttesét.

– Sikerült ismét győzelemmel kezdenünk a szezont, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy engedtük felállni a padlóról az ellenfelet, de a csapat tartását bizonyítja, hogy nem estünk kétségbe, hanem egymást buzdítva, küzdve megérdemelten jutottunk tovább a kupában. Jól sikerült a főpróba a hétvégi bajnoki rajt előtt, hasonló eredményes szereplést várunk a továbbiakban is – tette hozzá.

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata augusztus 16-án 17 órakor kezdi meg szezonnyitó mérkőzését a mezőberényi sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)