tornagyőzelemmel hangolt a bajnoki idényre a gyulai amazonok csapata
Fotó: Tóth László
Ahogy azt Molnár Zoltánné elmondta, az átalakult, fiatal gyulai csapat a Keleti-csoportban lévő ellenfeleit látta vendégül, így pályára lépett a monori, a nagymágocsi és a hajdúszoboszlói riválisuk is. Az egész napos viadalon a gyulai gárda igencsak kitett magáért, hiszen veretlenül végzett a torna első helyén.
– Kiváló erőfelmérő volt a torna számunkra, hiszen fel tudtuk térképezni, hogy az NB II.-es ellenfeleinkhez képest milyen hiányosságaink és erősségeink vannak. Egyértelműen látszott, hogy a csapat jó erőnléti állapotban van, valamint az agilis és gyors passzos játékunk is előnyt jelentett számunkra. Viszont hátrányunkra válhat első évben a rutintalanság, illetve a hullámzó csapat- és egyéni teljesítmény is. Ettől függetlenül nagyon bizakodva várjuk a bajnoki rajtot, célunk a középmezőnyben végezni a 14 csapatos Keleti-csoportban – értékelt Molnár Zoltánné.
A Gyulai Amazonok együttese a BVSC Zugló, a Cigánd SE, az FC Hatvan, a Hajdúszoboszlói SE, az UTE, a Kazincbarcikai SC, a Monori SE, a Nagymágocs SE, a Nyíregyháza Spartacus, a Nyírség NSC, a Soroksár SC, a Szolnoki MÁV és Vasas Akadémia alkotta csoportban méretteti meg magát.
A vezetőedző kiemelte, a csapat kerete nagyjából 18-20 fő közé tehető, így bőven van merítési lehetősége a sorozat során. Mint mondta, sok fiatal lány fog lehetőséget kapni a felnőttek között is, ezzel biztosítva a fejlődésüket.
























