Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több mint négyszáz településen folytatódik a szúnyogírtás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. augusztus 03. 17:00
Több mint négyszáz településen folytatódik a szúnyogírtás
Békés megyében földi kezeléseket terveznek a szakemberek

Több mint négyszáz településen – 140 ezer hektáron – folytatódik a szúnyoggyérítés augusztus első hetében - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

A következő napokban a Duna mentén a Szigetközben, Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, valamint a főváros egyes kerületeiben védekeznek földi módszerrel a kifejlett szúnyogok ellen – közölték.

Békés és Csongrád-Csanád megyében, valamint Sopron térségében szintén földi kezeléseket terveznek a szakemberek, légi gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében, továbbá Szolnok térségében lesz. Tisza-tó melletti településeken a még mindig jelentős „szúnyogártalom” miatt mindkét eljárást alkalmazni fogják – tették hozzá.

A szúnyoglárvák elleni védekezéshez biológiai úton előállított készítményeket használnak: közvetlenül a vízbe juttatják a baktérium által termelt speciális fehérjekészítményt, amely az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat. A kifejlett szúnyogok elleni kémiai készítmény a mezőgazdaságban is elterjedt, jól ismert piretroid típusú hatóanyagot tartalmaz. A szúnyogok érzékeny rovarok, így az ellenük való védekezéshez szükséges hatóanyagból hektáronként kevesebb mint egy grammot kell kijuttatni – jelezték.

A készítmény melegvérűekre, emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt, hatására csak az érzékenyebb rovarok pusztulnak el – hangsúlyozták. Elővigyázatosságból az érintett területeken bejelentett méhészeket értesítik a kezelések pontos időpontjáról, az önkormányzatok pedig a lakosságot tájékoztatják.

A szúnyogirtás heti programja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható – olvasható a közleményben.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)