Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták a felújított galbácskerti óvodát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. július 03. 17:57
Átadták a felújított galbácskerti óvodát
Az intézmény 150 millió forintból újult meg

Ünnepélyesen átadták a felújított galbácskerti óvodát július 3-án. Az intézmény 150 millió forintból újult meg, az átadóünnepséget pedig korábban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt meg kellett változtatni az időpontot.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ünnepség egy emléktábla leleplezésével kezdődött, amely Apor Vilmosnak, a galbácskerti óvoda megalapítójának állít emléket. A táblát Kovács Péter esperesplébános leplezte le és áldotta meg, majd az átadó az új épületrész tetőterében kialakított tornaszobában folytatódott.

A megjelenteket Gugolyáné Marosán Márta tagintézmény-vezető köszöntötte, majd elmondta, hogy 39 évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a galbácskerti óvodában, de úgy emlékszik a pillanatra, mintha tegnap lett volna.

Mint mondta, az intézmény 1981-ig kétcsoportos óvodaként működött, akkor álltak át három csoportra, amely az emeleti termekben kapott helyet. Az első nagy átépítésre 1987-ben került sor, amikor az eredeti épülethez hozzáépítettek egy új épületrészt, ekkor már mindhárom csoportnak külön öltözője és mosdója volt.

A tagintézmény-vezető megemlékezett arról a pillanatról is, amikor hírt kaptak az óvodai mostani felújításáról. Az épületet végül 2019 márciusában hagyták el, ezután kezdődhetett el a felújítás.

Gugolyáné Marosán Márta köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen formában segítséget nyújtott számukra a költözködés, a gyerekek más óvodákba elhelyezése, a tervezés és az építkezés során.

A tagintézmény-vezető után Görgényi Ernő polgármester vette át a szót, aki kiemelte: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program – röviden TOP – pályázati kiíráson Gyula Város Önkormányzata eddig közel 4 milliárd forint támogatást nyert el, 23 pályázat által.

Mint mondta, amikor megjelenik egy hír, az önmagában nem mond sokat, az igazi értelmét akkor nyeri el, amikor egy olyan modern tornaszobába lép az ember, mint amilyenben az ünnepséget is tartották.

A városvezető szintén köszönetet mondott mindenki, aki valamilyen formában segített az intézmény felújításában, az óvoda dolgozóinak pedig megköszönte a türelmét is az elhúzódott munkálatok miatt, ugyanis – mint fogalmazott – senki sem gondolta, hogy az első közbeszerzési eljárásra nem érkezik érvényes ajánlat.

– Amikor átadunk egy ilyen elkészült beruházást, akkor elérünk egy olyan ponthoz, amikor a korábban érdektelen hír érthetővé és kézzelfoghatóvá válik – hangsúlyozta Görgényi Ernő, majd hozzátette, hogy reméli ugyanez a helyzet a megfogalmazott céllal is, miszerint minden gyulai gyermek számára megfelelő színvonalú, a fejlődést leginkább támogató oktatási-nevelési intézményt szeretnének biztosítani.

Aláhúzta: szeretnék, ha jó körülmények között nevelnék és oktatnák a gyermekeket a gyulai pedagógusok, hiszen ez nem csak a mindennapjaikra van hatással, hanem arra is, hogy mi válik számukra a normálissá.

A polgármester beszédében kiemelte: a galbácskerti óvoda egy elhasználódott épületből korszerű intézmény lett. Elkészült a tornaszoba, a gyermekek és a pedagógusok új öltözőket és mosdókat, megszépült csoportszobákat, korszerű tálaló- és mosogatóhelyiségeket használhatnak, mindezt a 4 millió forint értékű eszközbeszerzés tette teljessé.

Görgényi Ernő beszéde után az intézmény jelenlegi és korábbi óvodásai adtak műsort a vendégeknek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)