Inkubátortakarókat, koraszülöttfészkeket és egyéb textíliákat adományozott az Alapítvány az alapítványokért által létrehozott Plüss kommandó a Pándy Kálmán tagkórház koraszülöttosztályának június 26-án.
Nyilka Ildikó, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a csomagok összértéke meghaladja az 1 millió forintot. Az inkubátortakarók, koraszülöttfészkek és egyéb eszközök pedig, reményeik szerint, sokat fognak segíteni a gyermekek ellátásban az orvosoknak és nővéreknek.
Hangsúlyozta: nem csupán a gyermekekre és az őket gondozókra gondoltak, amikor megalkották a textíliákat, hanem a szülőkre is, akiknek a legnehezebb a koraszülés utáni időszak.
Hozzátette, céljuk, hogy huszonegy magyarországi koraszülött osztálynak adományozzanak textíliákat, eddig hét kórházban adták a csomagokat.
Görgényi Ernő polgármester kiemelte: Gyulán rendkívül színvonalas az egészségügyi ellátás, nem csupán a humán erőforrást és a szakmai felkészültséget tekintve, hanem az eszközök és az infrastruktúra tekintetében is.
A Plüss kommandó fiatal tagjai Kövesdi Józsefnek adták át az adományokat, majd az osztályvezető főorvos elmondta, hogy a gyulai perinatális intenzív centrum már huszonhárom éve működik a városban, ők látják el Békés megye összes koraszülöttjét.
Az eseményen jelen voltak a Körös Motoros Egyesület tagjai is, róluk Abdulrahman Abdulrab Mohamed elmondta, hogy szívvel és lélekkel támogatták a koraszülött-mentőautó beszerzését, most pedig azonnal beálltak a Plüss kommandó kezdeményezése mögé is.