Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Holnaptól teljes kapacitással üzemel a Gyulai Várfürdő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. június 23. 15:30
Holnaptól teljes kapacitással üzemel a Gyulai Várfürdő
A beengedhető vendégek létszámát már nem korlátozzák

Június 24-től teljes kapacitással üzemel a Gyulai Várfürdő – tudtuk meg Kun Miklós ügyvezető igazgatótól.

Kun Miklós elmondta, hogy mindössze három szolgáltatásuk nem lesz elérhető holnaptól: a 25 méteres medence, ahol elkezdődik a TOP-os pályázatból megvalósuló energetikai korszerűsítés, a dögönyözős medence, ahol szintén felújítási munkálatok zajlanak, illetve az AquaPalota gőzkabinja, amely egy beázás miatt marad zárva egyelőre.

Hozzátette: holnaptól az 50 méteres versenyuszodát már 6 órától látogathatják a vendégek, a többi medence 8 órakor nyit, az AquaPalotában 10 órától fogadják a fürdőzőket. A záróra – a járvány előtt megszokottak szerint – 19 óra.

Az igazgató kiemelte: a beengedhető vendégek létszámát már nem korlátozzák, ahogy a lázmérés sem lesz kötelező a belépéskor, de továbbra is figyelni kell a védőtávolság betartására és a fertőtlenítésre, illetve a gyógyászaton dolgozóknak és a takarítóknak ajánlott a maszkviselés.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)