Ferbonex-Gyulai SE-Csorvási SK 24–32 (11–19).
NB I/B-s női kézilabda- edzőmérkőzés, Gyula.
Gyula: Kukla – Csapó 3, Madar 2, Sólyom 1, Mahler 3, Gábor 3, Czoldán 1. Cs.: Zsilák 5, Buzási 3, Gebei 2. Edző: Gazsó György.
A felkészülés felénél, első edzőmérkőzését játszotta a gyulai női együttesünk a Csorvás csapatával. Már a találkozó elején nehéz helyzetbe kerültek a mieink, ugyanis az egyesület három kapusából egy sem állt Gazsó György edző rendelkezésére, sérülések és iskolai elfoglaltság miatt, így a vendég együttes cserekapusa védett a hazaiak kapujában. Sajnos ez meglátszott a lányok játékán, a 8. percben már 1–7 volt az állás, a mieink sem védekezésben, sem támadásban nem mutattak ellenállást, míg a vendégek vérszemet kaptak, és lendületes játékot produkáltak kedd este. A gyulai játékosok közül több lehetőséget kaptak azok, akik eddig keveset jutottak szóhoz, közülük Zsilák Katica játéka dicsérhető, aki már nem csak védekezésben, hanem támadásban is felnőtt a feladathoz. A mérkőzés végére sem tudtak közelebb kerülni az ellenfelükhöz a lányaink, maradt a nyolcgólos vereség, azonban a felkészülés ezen szakaszán elfogadható játékot mutattak a tartalékosan felállt gyulai lányok.






















