Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 3,85 milliárdos Zöld nemzeti program indul

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. május 22. 15:30
3,85 milliárdos Zöld nemzeti program indul
A program a zöld gazdaság öt területéről várja a jelentkezéseket

Júniusban kezdődhet a 3,85 milliárd forintos keretösszeggel gazdálkodó Zöld nemzeti bajnokok program előminősítése – közölte pénteki online sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László hangsúlyozta, hogy a magyarországi zöld gazdaságot ösztönző program támogatási kerete a többszörösére is nőhet, ha a pályázói igények indokolnák azt. A Magyar multi program részeként megjelenő felhívás a zöld gazdasághoz kapcsolódó beruházásokat és fejlesztéseket várhatóan 50 százalékos arányban támogathatja. Az érdeklődők az előminősítést követően 20 és 100 millió forint közötti, vissza nem térítendő hozzájárulást kérhetnek.     

A program a zöld gazdaság öt területéről várja a jelentkezéseket. Támogatásra számíthatnak az energiahatékonysági, az egyszer használatos műanyagokat kiváltó, a vízfelhasználás hatékonyságát javító, az elektromobilitási, és a hulladékokat gyártási alapanyagként hasznosító pályázatok. A Zöld nemzeti bajnokok társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik.     

Az államtitkár tájékoztatása szerint a kormány fontosnak tartja a zöldgazdasághoz kapcsolódó feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseit, így azokat kiemelten támogatja, és szeretné a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások részvételét is ösztönözni. A műanyagfelhasználás korlátozása önmagában nem elég, Magyarországnak sokkal nagyobb célokban kell gondolkoznia – tette hozzá.

György László ezzel indokolta, hogy a klímavédelem és a gazdaságvédelmet összekapcsolásával a kormány egyszerre védi a munkahelyeket, támogatja a vállalkozásokat, és segíti a zöld gazdaság kiépülését.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)