Stégermájer Zoltán
A sportolás a koronavírus-járvány időszakában sem állhat meg. Az otthonmaradás időszakában egyre többen kezdenek el edzeni, ám nem mindegy, hogyan teszik azt. Megkérdeztük Stégermájer Zoltán személyi edzőt, hogy mire figyeljünk a funkcionális edzéseknél.
Sokat számít ebben az időszakban az egészséges immunrendszer, illetve annak a megfelelő támogatása. A kiegyensúlyozott táplálkozás mellett nagyon fontos a rendszeres testmozgás is.
– Rendkívül felkapott lett a kültéri edzés, hiszen olyanok is elkezdtek sportolni, akik eddig erre nem fordítottak kellő figyelmet. A kezdőknek javaslom, tartsák be a fokozatos terhelés elvét, semmiképpen se feszegessék fizikai határaikat az első pár alkalommal. Vendégeimnek segítek megtalálni a megfelelő mozgásformát, az ideális gyakorlatokat, de mindehhez figyelembe kell vennem az egyén életkori sajátosságaikat, valamint ízületeik állapotát – ismertette Stégermájer Zoltán.
Az egykori junior bajnok és felnőtt kategóriás dobogós testépítő kitért arra is, hogy rendkívül fontos az alapos bemelegítés.
– Oda kell figyelni a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra is, akár egy liter is szükséges lehet az edzés idején. Jó idő esetén is figyeljünk a réteges öltözetre, hiszen könnyen megfázhatunk egy szelesebb napon. A sportolásra alkalmas cipő is kötelező! Futáshoz és kocogáshoz csak arra alkalmas sportcipőt viseljünk. A túlsúlyos, boka- és térdízületi bántalommal élőknek tilos a futás! Számukra a kerékpározás vagy egy tempósabb séta is megfelelő terhelést jelenthet – tette hozzá a gyulai személyi edző.
Stégermájer Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy egy nagyon jól használható kültéri fitneszpark épült a gyulai sporttelepen.
– Ott tartok én is kültéri edzést, kiegészítve súlyzós és gumiszalagos gyakorlatokkal. Az edzések során használunk TRX-et és kettlebellt is – mondta el. Hozzátette, hogy a konditermi edzések előreláthatólag május közepén indulnak újra.
























