Fotó: Erkel Ferenc NKft. – Incze László
A koronavírus-járvány idején egyedül gyakorolnak a gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar tagjai – nyilatkozta a gyulakult.hu-nak Perlaki Attila karnagy.
A kórus a veszélyhelyzet kihirdetése előtt az Erkel Ferenc Művelődési Központban gyakorolt, most azonban a Facebookon és telefonon keresztül tartják egymással a kapcsolatot.
Perlaki Attila a portálnak elmondta: nagy segítséget jelent számukra, hogy a szólamgyakorlatok az interneten is elérhetők.
A karnagy arról is beszámolt, hogy elmaradt fellépéseiket vélhetően ősszel pótolják, a hagyományos karácsonyi koncertjükre pedig októberben kezdenek el felkészülni.
Hozzátette: sajnálatukra azt a továbbképzésnek tekinthető kórushétvégét is el kellett halasztaniuk, amelyet a gyulai születésű karnagy, Kertész Attila címzetes egyetemi docens vezetett volna, aki a Magyar Kodály Társaságnak és a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének is elnökségi tagja.