Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fertőtlenítőszereket adományozott a MOL a Pándy-tagkórháznak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. április 16. 19:31
Fertőtlenítőszereket adományozott a MOL a Pándy-tagkórháznak
Az intézménybe kéz- és felületfertőtlenítők érkeztek

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Fertőtlenítőszereket adományozott a MOL Magyarország a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórházának – tudtuk meg Becsei László főigazgató főorvostól április 16-án.

Becsei László elmondta, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben sokkal nagyobb arányban használnak fertőtlenítőszereket – kéz-, felület- és levegőfertőtlenítőket – a kórházban.

Hangsúlyozta: az elmúlt időszakban nehezebb volt ezeket a szereket beszerezni, ezért örülnek a MOL Magyarország felajánlásának. Hozzátette: a cég almásfüzitői gyára március végén állt át a fertőtlenítőszerek gyártására.

A főigazgató főorvos elmondta, hogy az április 16-án érkezett szállítmány kéz- és felületfertőtlenítő szereket tartalmaz.

 

Becsei László főigazgató főorvos

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)