Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 176 évvel ezelőtt született Munkácsy Mihály

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2020. február 29. 12:00
Időutazás Gyulán – 176 évvel ezelőtt született Munkácsy Mihály
Évforduló

176 évvel ezelőtt, 1844. február 20-án született Munkácson Munkácsy Mihály (1868-ig Lieb Mihály, 1880-ig Munkácsi Mihály) festőművész, emlékiratíró. Szülei korai halála után 1851-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került Békéscsabára, aki a fiút 11 éves korában asztalos inasnak adta. Segédlevele megszerzése után Aradra ment, ahol nyomorgott, megbetegedett. 1861-ben visszatért az akkor már Gyulán élő nagybátyjához. Lábadozása alatt rajzolni tanult Karl Fischertől, a városban élő német festőtől, majd megismerkedett Szamossy Elek festőművésszel, aki magához vette, és rajzra, festésre tanította. A tények és későbbi vallomása szerint Gyulán figyeltek fel tehetségére, itt dőlt el, hogy véglegesen a festői pályát választja. 1862-ben Pestre költözött, majd elindult a világhírnév felé, de magyarországi tartózkodásaikor még sokszor visszalátogat az őt elindító városba, Gyulára. Németországban (Endenichben) hunyt el 1900. május 1-jén.

munkácsy mihály

Forrás: wikimedia.org

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)