Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 2 haláleset, 19 súlyos és 72 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. február 24. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 2 haláleset, 19 súlyos és 72 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén február 21-én 0 órától február 23-án 24 óráig a rendőrök 93 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 19 súlyos és 72 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 603 személyt fogott el, közülük 110 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 323 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 574 személyt állítottak elő, köztük 307 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 43 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 283 esetben történt.

Magyarország területén ezeken a napokon a rendőrök és a katonák 289 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 70 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 43 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 8 fő ellen embercsempészés miatt és 9 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)