Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 6 haláleset, 24 súlyos és 47 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. február 10. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 6 haláleset, 24 súlyos és 47 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén február 7-én 0 órától február 9-én 24 óráig a rendőrök 77 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 ember vesztette életét, 24 súlyos és 47 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 623 személyt fogott el, közülük 88 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 402 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 561 személyt állítottak elő, köztük 303 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 19 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 347 esetben történt.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 129 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 132 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 36 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 4 személy ellen közokirat-hamisítás, további 2 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)