Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A hét utolsó napján is többórás napsütés várható

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. február 08. 17:30
A hét utolsó napján is többórás napsütés várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Az éjszaka első feléig többnyire derült lesz az ég, majd a Nyugat-Dunántúlon újra rétegfelhőzet és köd képződhet, valamint hajnaltól kezdve a Dunántúl fölé magasszintű felhőzet is érkezik.

Vasárnap az ország döntő részén a fátyol- és kevés gomolyfelhőzet mellett többórás napsütés várható. A Nyugat-Dunántúlon napközben fokozatosan feloszlik a rétegfelhőzet, megszűnik a köd. Csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szelet vasárnap már nagyobb területen kísérik élénk, vasárnap délutántól a Dél-Dunántúlon már erős széllökések is. Vasárnap késő estétől a Dunántúlon sokfelé megerősödik, sőt viharossá fokozódik a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 5 és 13 fok között várható, délnyugaton lesz melegebb.

Szavazás
Milyen rendszerességgel olvassa a Gyulai Hírlap online oldalt?
Mindennap
 (46%)
Hetente többször
 (21%)
Hetente
 (15%)
Ritkán
 (9%)
Soha nem olvastam, véletlenül keveredtem erre az oldalra
 (9%)
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)