Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Élesedik a harc a bajnoki címért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. január 19. 13:00
Élesedik a harc a bajnoki címért
A Pálfy Árpád Kupa 4. fordulójának eredményei

A Pálfy Árpád Kupa amatőr-teremlabdarúgóbajnokság 4. fordulóját rendezték meg január 18-án. A fürdővárosi liga soros párharcai után két pontnyira olvadt az El-Finito-Magyarvárosi Söröző előnye.

Nagyot csatázott egymással a Kórház és a Futizo Kft. együttese

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az elmúlt hétvége rangadói után az El-Finito-Magyarvárosi Söröző állt a kupasorozat élén, de három négypontos csapat is üldözőbe vette a bajnoki cím megvédését megcélzó együttest.

A soros fordulókban a CelerAct sima győzelemmel lépett közelebb a tabella első helyéhez, a Kórház egygólos derbivel maradt versenyben a bajnoki címért folyó versenyfutásban, a Kövizig-Fuszek pedig szoros mérkőzésen gyűrte le az eddig jól telesítő Kroácia-Zágráb együttesét.

A negyedik etap után a kilencpontos El-Finito-Magyarvárosi Söröző vezet a tornát, ám a CelerAct és a Kórház gárdája is két pontnyi távolságra van az éllovastól.

Eredmények: Közüzem– CelerAct 0-4, Kövizig-Fuszek–Kroácia-Zágráb 2-1 és Kórház–Futizo Kft. 1-0.

A tabella állása: 1. El-Finito-Magyarvárosi Söröző 9 pont, 2.  CelerAct 7 pont, 3. Kórház 7 pont, 4. Kövizig-Fuszek 4 pont, 5. Kroácia-Zágráb 4 pont, 6. Közüzem 3 pont és 7. Futizo Kft. 0 pont.

A Pálfy Árpád Kupa következő fordulóját február 2-án rendezik meg.

A V. forduló párosítása: Kövizig-Fuszek– El-Finito-Magyarvárosi Söröző, Közüzem– Futizo Kft. és CelerAct–Kroácia-Zágráb.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)