Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Jani bácsiról megtudtuk, hogy 1929-ben született Dobozon. Nyolcan voltak testvérek, szüleik a Kettős-Körös összefolyásánál ladikkal vitték át az embereket. Szentpálfalvára és a református templom melletti iskolába járt, a második osztályt azonban már Budapesten végezte el.
Az ünnepelt 1954-ben nősült meg, a házasságból egy fiúgyermek született, később egy leányunokával majd két fiú dédunokával bővült a család. Jani bácsit fiatal korában édesapja befogta halászni és sokat járták az erdőt is, dolgozott a helyi bútoriparban, majd az AFIT üdülőben volt karbantartó.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Mostanában a ház körül tevékenykedik és kertészkedik. Szeret boltba járni és emberek között lenni.
Az ünnepelt szerint a hosszú élet titka az, hogy az ember mindig találjon magának elfoglaltságot, illetve hogy mértékletesen élje életét.

























