Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 4 haláleset, 16 súlyos és 47 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. december 30. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 4 haláleset, 16 súlyos és 47 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 67 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 4 ember vesztette életét, 16 súlyos és 47 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 348 személyt fogott el, közülük 55 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 205 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 322 személyt állítottak elő, köztük 137 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 25 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 303 esetben foganatosítottak.

Ezen a három napon a rendőrök és katonák  404 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 161 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Magyarország területén 39 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, 2 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)