Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Ahogy azt Vajda Attila klubelnök elmondta, az egyesület fiatal növendékei rendhagyó évadzáró edzéssel búcsúztatták az őszi szezont.
– A nyílt nap keretében az anyukák, apukák és testvérek is lehetőséget kaptak, hogy családias keretek között ismerkedjenek a sportág rejtelmeivel – ismertette a vezetőedző.
A klubelnök az évadzáró edzés során szezonértékelést is tartott, amelyben kiemelte, hogy az egyesület jelenleg három bajnokságban is helytáll.
– A már versenyérett serdülőkorú fiatalok a megyei bajnokság felnőtt III. osztályában szokják a versenyhangulatot. Ebben a korosztályba az elsődleges cél az, hogy minél több tapasztalatot és rutint szerezzenek a további fejlődéshez.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A felnőtt második csapat a Megye I.-es pontvadászatban érdekelt, ebben a bajnokságban az elsődleges célként a küzdelmekben való bent maradást határozták meg.
A Gyulai Asztalitenisz Klub NB III.-as bajnokságban vitézkedő együttese jelenleg a hatodik helyen várhatja a tavaszi folytatást, ám a kiegyensúlyozott és erős mezőnyben mindössze hátrom ponttal vannak lemaradva a dobogó harmadik fokán álló riválistól.
– Az NB III.-as gárda egyértelmű célja a gyengébb őszi teljesítmény után visszakapaszkodni az évek óta kibérelt dobogós helyek egyikére – zárta az értékelést Vajda Attila.























