Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2019. december 24. 09:00
Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
Az ünnepi asztalra szánt élelmiszerekre szintén körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak a vásárlók

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint decemberben a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot, a szervezet 5 százalék körüli növekedésre számít az előző év azonos hónapjához képest.

Az élelmiszer-kiskereskedelemben a forgalom 3-4 százalékos bővülése várható a tavalyi erős bázis után, az iparcikkeknél pedig 6-8 százalékos lehet a növekedés a tavaly decemberihez viszonyítva – mondta Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI-nek.

A kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét az utóbbi 2-3 évben jelentősen meghaladja az iparcikkek forgalmának bővülése, ennek oka a szakértő szerint főként az, hogy a jövedelmek emelkedése, illetve a kormányzati család- és lakáspolitikai intézkedések miatt több pénz van a fogyasztóknál. Hozzátette, hogy az év legerősebb hónapja idén is a december lesz, novemberhez képest mindig jelentős az ugrás az iparcikkek és az élelmiszerek piacán is.

Az OKSZ becslése szerint ajándékokra mintegy 100 milliárd forintot költenek az emberek, ennek nagy része iparcikk, illetve hagyományos ajándék, de ezeken túl az összegben például a vásárlási vagy utazási utalványok is benne vannak. Az ajándékok köre alapvetően nem változik, a legnagyobb súlyt általában a műszaki cikkek képviselik, de népszerűek a könyvek, a játékok, az illatszerek, a ruházati és a lakásfelszerelési cikkek is.

Az élelmiszer-vásárlásokon belül az ünnepi asztalra szánt élelmiszerekre szintén körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak a vásárlók – tette hozzá Vámos György.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)