Garami Veronika énektanártól megtudtuk, mint kórusvezető tavaly is kapott már egy dalt ajándékba az egyik volt főiskolás társától, Rigó Pétertől, aki ugyan énektanár, de muzsikál és komponál is. A pedagógusnak annyira megtetszett, ahogyan a gyulai tanulók ezt előadták, hogy idén már személyre szóló szerzeményekkel is előrukkolt.
Ebben az évben a Hóesés és a Mézeskalács című dalt kapták tőle. Az egyik szólószám, a másikat csaknem háromszázan adják majd elő, mintegy az ünnepség fináléjaként az Implom József iskolában, pénteken 10-től és 11-től. A különleges karácsonyi ünnepségre mindenkit szeretettel várnak.