A pénzhamisítás bűntettével vádolt férfi letartóztatása fenntartásának helybenhagyására tett indítványt a fellebbviteli főőügyészség.
Vádlotti fellebbezés alapján a Szegedi Ítélőtábla előtt folytatódik a pénzhamisítás bűntettével vádolt férfi ügye. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a férfi letartóztatását fenntartó végzés helybenhagyására tett indítványt.
A Békés Megyei Főügyészség október 25. napján többek között pénzhamisítás bűntette miatt vádat emelt hat személlyel szemben. A vád szerint a bűnszövetségben álló terheltek a feladatokat egymást közt megosztva, házilagosan fénymásoltak 500 és 1000, majd 10.000 forintos címletű bankjegyeket, amelyekkel több üzletben kíséreltek meg fizetni Békés megyei településeken, részben sikerrel. Emellett Romániában is ismeretlen mennyiségű hamis bankjegyet hoztak forgalomba úgy, hogy abból fizették szórakozásukat illetve beváltották azokat valódi készpénzre.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az egyik, cselekményét visszaesőként, büntetőeljárás hatálya alatt megvalósítani látszó vádlott - Gyulai Törvényszék által fenntartott - letartóztatását a szökés és elrejtőzés, a bűnismétlés valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indokoltnak ítélte, ezért az elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványt.
A kényszerintézkedésről az ügyben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.