Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újabb járdaszakasz újul meg Gyulaváriban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2019. december 11. 14:55
Újabb járdaszakasz újul meg Gyulaváriban
Ezúttal a Széchenyi utca 210 méter hosszú szakasza kap térburkolatot

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Folytatódik a járdafelújítás Gyulaváriban, ezúttal a Széchenyi utcában végeznek munkálatokat – jelentette be Szabó Károly önkormányzati képviselő szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett: tavaly a gyulavári óvodától a városrész sportcsarnokáig tartó szakasz újult meg. Elmondta: ezúttal a sportcsarnoktól a Kökény utcáig terjedő, 210 méter hosszú szakasz kap térburkolatot.

Közölte: a beruházás mintegy 6,7 millió forintból valósul meg önkormányzati forrásából. Jelezte: az felújított szakasz másfél méter széles lesz, és a járdát a kapubejáróknál meg is erősítik.  

Arról is beszámolt, hogy a munkálatok a múlt héten kezdődtek meg, és jövő januárban, vagy ha az időjárás engedi, még idén decemberben befejeződnek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)