Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizenöt magyar kőrisfát ültettek el a Dobozi úton

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. december 10. 16:25
Tizenöt magyar kőrisfát ültettek el a Dobozi úton
A növények az Országfásítási Program keretében kerültek a Református Újtemető mellé

Tizenöt magyar kőrist ültetett el a Dobozi úton, a Református Újtemető mellett a Dalerd Zrt. és a város önkormányzata az Országfásítási Program keretében december 10-én.

puskás lajosgörgényi ernőalt norbert és szászné dr. várkonyi adrienn

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Puskás Lajos, a Dalerd Zrt. oktatási igazgatója elmondta, azért szervezték meg a faültetést, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy hosszú évtizedek óta van együttműködés a város vezetése és az erdőgazdaság között.

Mint mondta, büszkék arra, hogy Gyula az ország egyik legzöldebb városa. Kiemelte: az akció fő célja, hogy tudatosítsák, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemnek egyetlen vitán felül álló fegyvere van, ez pedig a faültetés és az erdősítés.

Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, hogy Gyulán nem a klímaváltozással kapcsolatos politikai cselekvések váltották ki a zöldgondolatot, ugyanis a fürdővárosban ez már másfél évszázados hagyomány.

– Az egyik stratégiai cél, hogy a meglévő felületeket igényesen gondozzuk, a másik pedig az, hogy fejlesszük méretében is, ezért újakat hozunk létre, ebbe a körbe tartozik a fásítás is – fogalmazott a városvezető, majd hozzátette, hogy a most elültetett 15 fán felül, idén ősszel már 719 fát ültettek városszerte, részben pályázatok segítségével, részben önerőből.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Megtudtuk, hogy jövőre nem csupán a belvárosban lesznek faültetések, de folytatódik az erdősítési program is. 2020-ban az eleki úti szennyvíztelep területén 3,5 hektár tölgyes erdőt telepítenek, valamint szerepel a tervek között további erdősítés a Kálvária-domb mögött található önkormányzati területen.

Alt Norbert alpolgármester, a körzet képviselője megköszönte a Dalerd Zrt.-nek a felajánlást, illetve Szászné dr. Várkonyi Adrienn főkertésznek, hogy ezt a területet jelölte ki a fák elültetésére.

Mint mondta, az év folyamán számos megkeresés érkezett hozzá a körzet lakóitól faültetésekkel kapcsolatban. Hozzátette, hogy a napokban megkereste őket a gyulai Experience-Bus Kft., amely szervezet 30 fa megvásárlásával járul hozzá a fásításhoz, amelyeket a Bem József téren lesznek elültetve.

Szászné dr. Várkonyi Adrienn elmondta, hogy magyar kőriseket ültetnek a Dobozi úton, amely jelentős fajta, hiszen egyrészt őshonos, másrészt a tölgy-kőris-szil ligeterdők alkotófaja.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)