A gyulai városvezetés képviseletében Kónya István alpolgármester köszöntötte Müller Dánielt és családját december 3-án. A látogatásra a városi Babaruha program keretében került sor, amely során Póka György egyik festményét, egy hímzett rugdalózót és virágot vitt a képviselő a családnak.
Dánielről megtudtuk, hogy szeptember 20-án látta meg a napvilágot 3770 grammal. Édesanyja elmondása szerint jó evő, sokat alvó baba lett belőle.
– Egy négyéves testvére van, Jonatán, aki sokszor simogatja, szeretgeti a testvérét – mondta el az édesanya, aki azt is hozzátette hogy a Dániel keresztnévben nagyon egyetértettek párjával.
A párom Vác mellől érkezett, én pedig Méhkerékről, de Gyula nagyon szép hely, itt a közelben kaptam munkát, úgyhogy ebben a városban egyeztünk meg – tette hozzá.