Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is várják az Almásy-kastélyban a cipősdobozokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. december 02. 16:00
Idén is várják az Almásy-kastélyban a cipősdobozokat
A látogatóközpont negyedik alkalommal csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz-akciójához, az adományokat december 1–18. között, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között várják a kiállítóhely ajándékboltjában – olvasható a kastély közleményében.

 

Fotó: Incze László

Mint írják, a doboz tartalmazhat mesekönyvet és ifjúsági könyveket, színezőt, játékot, sporteszközt, higiéniai felszerelést, édességet, íróeszközt és egyéb iskolai felszereléseket. Kedves lehet még egy képeslap vagy családi fotó néhány üdvözlő sorral, jókívánsággal.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a csomagba ne tegyünk agresszivitásra késztető képeket, játékokat, konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt, törékeny tárgyat, gyógyszereket. Sampon, testápoló, egyéb folyékony tárgy esetén tanácsos gondosan becsomagolni azt egy zárható tasakba, hogy sérülés, szivárgás esetén se tegye tönkre az egész ajándékcsomagot.

A közleményben kiemelték: a dobozokat mindenki alaposan csomagolja be, hogy ne nyíljanak ki szállítás közben, valamint mindenki írja fel, hogy milyen korú és nemű gyermeknek szánja az ajándékot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)