Diákok öltöztették karácsonyi hangulatba a Békés Megyei Központi Kórház gyermekosztályát
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A helyszínen megtudtuk: a szervező Korábban Érkeztem Alapítvány célkitűzései között szerepel a betegen, vagy korábban világra jött gyermekek elfogadásával kapcsolatos pozitív társadalmi szemléletformálás, amelynek része a fiatalok érzékenyítése a témában. Ennek kapcsán hozták létre az Osztály az osztályért programot, amelyben az alapítvány és középiskolák együttműködése valósul meg.
Az együttműködésnek köszönhetően a Gyulai Római Katolikus Gimnázium tanulói, a Gyulai Lórántffy Zsuzsanna Református Nőszövetség és a Nagycsaládos Egyesület által készített dekorációk varázsoltak az ünnepi hangulatot a gyulai gyermekosztály folyosóira. A lelkes diákok egész délután színes rénszarvasokat és karácsonyi motívumokat ragasztottak az osztály folyosóira és előtereire, az apróságok nagy örömére.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Krisztován Anikó, a gyulai Koramentorház vezetője lapunknak elmondta: a Korábban Érkeztem Alapítvánnyal néhány évvel ezelőtt hívták életre az Osztály az Osztályért programot.
– Akkoriban egy koraszülő édesanya a kórház falai között kényszerült eltölteni a karácsonyt. A nő ekkor elhatározta, hogy a következő évtől karácsonyi díszeket készít a gyerekosztályra, hogy szebbé tegye a karácsonyt azoknak a családoknak, akik nem otthon ünnepelnek. Ettől fogva a Csongrád megyei kórházakat díszítette az alapítvány, majd 2018-ban a koramentorházak megnyitásával Békés - és Bács kiskun megye is csatlakozott – ismertette a helyi szervezők egyike.
Krisztován Anikó többek között Szabó Edit főnővérnek és Kövesdi József osztályvezető főorvosnak köszönte meg a szíves együttműködést.