Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lendületből gázolta le ellenfelét a Vajda-csapa

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. november 24. 14:46
Lendületből gázolta le ellenfelét a Vajda-csapa
Gyulai Asztalitenisz Klub–LSL Pinpong Club 16–2

Az NB III. Alföld csoportjában szereplő Gyulai Asztalitenisz Klub az LSL Pingpong Club együttesét látta vendégül november 23-án. A Vajda Attila vezette fürdővárosi klub a győzelem biztos tudatában lépett az asztalok elé.

Lendületből lépett feljebb a tabellán a gyulai együttes

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Vajda Attila együttesének nem titkolt célja, hogy az idén is a legjobb három együttes között végezzen a bajnokság végelszámolásában. A hatodik helyen álló fürdővárosi klub a győzelemért vette kezébe ütőjét, hiszen egy újabb siker esetén feljebb léphetett volna a tabellán. A Styr György, Sarkadi Árpád, Dihel Mihály és dr. Várady Zsolt  alkotta gárda a bajnokság sereghajtóját várta a gyulai arénába.

A soros fordulót ennek megfelelően a hazai együttes kezdte jobban, szinte azonnal jelezte a győzelemért járó pontok iránti szándékát. Vajda Attila tanítványai az első hét párharcot megnyerték, amit egy újabb kilences sorozat követett. A vendégek erejéből csupán két összecsapás megnyerésére futotta, így mentve kisebb arányúra a vereséget. A hazai gárdából kiemelkedik Styr György és Sarkadi Árpád teljesítménye, mindkét gyulai játékos négy-négy megnyert párharccal zárta a fordulót.

A Gyulai Asztalitenisz Klub csapata harmadik győzelmével feljött a pontvadászat negyedik helyére, ám csupán egyet pont választja el a dobogó legalsó fokától. A Vajda Attila vezette együttes a következő fordulóban a közvetlen rivális Eötvös Diák-Pedagógus SE otthonában lép majd az asztalok elé.

Gyulai győztesek: Styr 4, Sarkadi 4, Dr. Várady 3, Dihel 3, Sarkadi-Styr és a Dr. Várady-Dihel párosok.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)