Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnyílt az ötödik orvos-jogász kongresszus a Gyulai Törvényszéken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. november 14. 15:21
Megnyílt az ötödik orvos-jogász kongresszus a Gyulai Törvényszéken
Az értekezlet nőgyógyászati szimpóziummal folytatódik

Polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban címmel rendezték meg november 14-én az ötödik orvos-jogász kongresszust a Gyulai Törvényszék dísztermében. A rendezvény elsődleges célja, hogy az orvosi hivatás és a jogi oldal képviselői megismerjék egymás szempontjait, ez által csökkentsék annak az esélyét, hogy orvosokat kelljen perbe küldeni. A tudományos tanácskozás november 15-én nőgyógyászati szimpóziummal folytatódik.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A plenáris üléseket köszöntők nyitották meg délelőtt a Gyulai Törvényszék dísztermében. A házigazdák nevében elsőként Bagdi Árpád Gyula, az intézmény elnöke üdvözölte a jelenlévőket. Mint mondta, a kongresszus valódi kuriózum Magyarországon, hisz példátlan, hogy orvosok és jogászok egy helyen és egy időben, közösen jelenjenek meg tudományos értekezleten. A tisztségviselő aláhúzta: az összejövetel kiváló alkalom arra, hogy a két szakma képviselői közelebb kerüljenek egymás szakterületéhez, jobban megértsék egymás nyelvét, dilemmáit, érveit, hisz munkakörük számos ponton találkozik.

Németh Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója, az SZTE-ÁOK továbbképzési dékánhelyettese saját maga és Lázár György dékán nevében fejtette ki gondolatait. Úgy vélte, nagyon hasznosak az ilyen jellegű események, hisz az érintett felek ilyenkor egymás tudását kiegészítve, egymást segítve próbálnak optimális megoldásokat találni, annak kivédésére, hogy a jogásznak orvosokat kelljen perbe vinnie.

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere nevében Csige Gábor jegyző köszönte meg a konferencia szervezőinek, hogy ezt a helyszínt választották. Megjegyezte: mivel hatalmas a felelőssége mindkét diszciplína képviselőinek, lesz miről beszélgetniük, emellett viszont szakítsanak maguknak időt arra is, hogy megtekintsék a befogadó település nevezetességeit, épített kulturális örökségét, a várfürdőt, természeti kincseit.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A kongresszus kezdeményezője, Bártfai György professzor, a Diczfalusy Alapítvány elnöke kiemelte: fontos, hogy a két szakma reprezentánsai tudományos fórumokon és baráti beszélgetéseken értsék meg egymás szempontjait, főként annak érdekében, hogy az orvosokkal szemben egyre kevesebb polgári és büntetőper indulhasson.

A köszöntők után több szekcióban kezdődött meg az ülésszak. Németh Gábor tanszékvezető egyetemi tanár Az otthonszülés, családközpontú szülés a jog hálójában címmel tartott előadást. Havrán Ákos, a Békés Megyei Főügyészség főügyészhelyettese arról beszélt, milyen szerepe van az orvosszakértői bizonyításnak a büntetőeljárásban. Bártfai György a magzat monitorizálásának csapdáiról szólt, de kitért arra is, áldás-e, vagy inkább átok a kardiotokográfia. A Szegedi Ítélőtábla elnöke, Kiss Gabriella azt elemezte, miként jelennek meg a műhibákból adódó perek a bírói gyakorlatban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A szülészetet és a nőgyógyászatot érintő kártérítési esetekről Papp Zoltán, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa értekezett, a szakértői bizonyítás és az új Pp. kapcsolatát Futóné Major Mónika, a Gyulai Törvényszék bírója fejtegette. Az ultrahangvizsgálatok jogi aspektusairól a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professor emeritusától, Tóth Zoltántól hallhattak részleteket a jelenlévők, az orvosi felelősség témakörét Telegdy Gergely, a Szegedi Járásbíróság munkatársa járta körül. A várandósgondozás jogi aspektusait Pap Károly, a Jósa András Megyei Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályvezető főorvosa boncolgatta.

A kongresszust, amely november 15-én, holnap szülészeti szimpóziummal folytatódik, a Gyulai Törvényszék, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája, az European Society of Contraception and Reproductive Health (ESC) magyar tagozata, a Magyar Család és Nővédelmi Társaság Békés Megyei Szervezete, a Szegedi Akadémia Bizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottsága és a Diczfalusy Alapítvány szervezte.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)