A gyulavári Bay Zoltán emlékhelyet látogatták meg a Harruckern János középiskola diákjai
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Rendhagyó tanulmányi program keretében kereste fel november 12-én a gyulavári Bay Zoltán emlékhelyeket az első tanulói csoport. A Harruckern János középiskola kilencedikes szakgimnáziumi hallgatóit az intézmény igazgatója, Czeglédiné Szappanos Anita is elkísérte.
A diákok a tudós szülőházától indultak el, ahol a Gyulai Értéktár Bizottság titkára, Bagyinszki Zoltán fogadta őket. Ezt követően megtekintették az épülettel szomszédos református templomot, amelynek története szorosan kötődik a Bay-családhoz, valamint az előtte álló emlékművet. A gyulai értékek közé befogadott emlékszobában Kónya István alpolgármester köszöntőjét és Király Sándorné Erzsébet tárlatvezetését hallgathatták meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
A nyitórendezvényen a legújabb Bay-relikviát is bemutatták, átadták. Ez egy 1946. február 8-án kelt írás az első sikeres holdradar-kísérletről. Az Esti Szabad Szóban megjelent cikk másolatát a kiállítás dokumentumai között helyezték el. A fiatalok innen mentek ki a temetőbe, hogy leróják tiszteletüket Bay Zoltán sírhelye előtt. Múzeumlátogatásukat egy internetes játékkal zárták.
Bagyinszki Zoltán főszervezőtől megtudtuk, az emlékszobát több mint kétszáz diák fogja megtekinteni a közeljövőben, novemberben és decemberben. Őket busszal viszik ki Gyulaváriba, ahová a Harruckern-középiskola vezetőségének köszönhetően Szeghalomról, Dévaványáról, Szarvasról és Orosházáról is érkezni fognak tanulók. A projekt megvalósítását a Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége is támogatja.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Az iskolások a keddi napokon járják majd végig az örökségturisztikai helyszíneket. Király Sándorné Erzsébet idegenvezetői munkáját az alapítók és a Bay-relikviákat gyűjtő lokálpatrióták segítik.