Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem tudta megtörni szeghalmi átkát a Berényi-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. november 04. 15:00
Nem tudta megtörni szeghalmi átkát a Berényi-csapat
Gyulai FC-Termál–Szeghalmi FC 0-1 (0-1)

A Megyei I.-es labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Gyulai FC-Termál csapata a Szeghalmi FC együttesét fogadta november 2-án. Berényi Tibor gárdája a dobogó harmadik fokáról várta, hogy visszavághasson riválisának.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A gyulai együttes számára már előzetesen sem indult jól az összecsapás, Berényi Tibor ugyanis nem számíthatott Czirok József és Pilán Richárd játékára. A karmesteri pálcát cipelő Czirok eltiltás miatt nem állhatott a vezetőedző rendelkezésére, míg Pilán sérülése miatt nem rúghatott labdába. A két alapember kiválása érzékenyen érintette a hazai csapatot, hiszen gyorsaságuk és képességeik alapján mindketten a játék dinamikájáért felelnek.

A szeghalmi gárda két egykori fürdővárosi játékossal a soraiban érkezett az Id. Christián László Városi Sporttelepre. A vendégek kapuját Démusz Dominik őrizte, míg a mezőnyben a két szezont kék-fehér mezben lehúzó Wéber László tört a gyulai kapura.

A mérkőzést a hazai együttes kezdte jobban, a főleg rögzített szituációkból induló helyzetek azonban nem okoztak túl sok munkát a szeghalmi hálóőrnek. A 12. percben Nagy Gergő végezhetett el szabadrúgást, amelyre Nagy Sándor érkezett kitűnő ütemben és megszerezte a gyulai csapat vezető gólját. Az össznépi ünneplés azonban hamar alábbhagyott, amikor a játékvezető les címén érvénytelenítette a gyulai csapat találatát.

Ahogy azt Berényi Tibor elmondta, a folytatásban az egyenlő erők csatájában inkább a küzdelem dominált, mintsem a szép játék. A játékvezetőnek – kis túlzással – szinte percenként kellett a sípjába fújnia, ezzel is lassítva a felpörögni vágyó gyulai gárdát. A 22. percben a meg nem ítélt gólra meg is született a válasz, amikor egy szeghalmi szabadrúgás után Wéber csúsztatott Kajári kapujába. 0-1.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A gól után sem csökkent a küzdelem a pályán: amikor nem egymást faragták kitartóan a játékosok, szép megmozdulásoknak lehetett szemtanúja a lelátó közönsége. A 32. percben Nagy Gergő szögletére Radics Dávid érkezett kiválóan, fejesét azonban Démusz kapus és egy szeghalmi védő közös erővel vágta ki a gólvonalról. Berényi Tibor együttesének a 42. percben is meg volt a lehetősége, akkor Nagy Gergő szabadrúgását kellett kitornáznia a léc alól a vendégek hálóőrének.

A második félidőben is folytatódott a két csapat mezőnymunkája, a fetrengésekkel tarkított játékban azonban egyik fél sem tudott újabb találatot bevinni ellenfelének. A hazai együttes szépen felépített támadásaiból rendre felért ellenfele kapujáig, ám az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. A szeghalmi gárda villámgyors kontráira rendezkedett be, amelyből több alkalommal is munkát tudott adni a hazai hálóőrnek. Ahogy közelgett a lefújás pillanat úgy szűkítette be védekezését a vendégcsapat, amelyet egyre nehezebb volt átjátszania a két legképzettebb játékosát nélkülöző fürdővárosi gárdának.

A Gyulai FC-Termál csapata vereségével lecsúszott a dobogóról, amelyre a Jamina SE elleni mérkőzéssel kapaszkodhat majd vissza. 

– Úgy látszik a Szeghalom ellen eddig csak érvénytelen találatokat tudtunk szerezni, ez most sem volt másképp. Kicsit tompábbak voltunk az eddigiekhez képest, ellenfelünk pedig kihasználta hibáinkat, amely elegendő volt számára a győzelem megszerzéséhez. Előre tekintünk a Jamina SE elleni mérkőzésre, ahol szeretnénk javítani. Egy nagyon masszív és kellemetlen stílusban játszó ellenfél otthonából szeretnénk minél eredményesebben távozni, ami nem lesz egyszerű feladat. Azt gondolom, hogy ezért is szép játék a futball, mert mindig jön a következő akadály, ami megfelelő hozzáállással leküzdhető – értékelt Berényi Tibor.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)