Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pataky László: az 1956-os hősök kijelölték számunkra az utat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. október 23. 14:30
Pataky László: az 1956-os hősök kijelölték számunkra az utat
Mány Erzsébetről és Farkas Mihályról is megemlékeztek a forradalom 63. évfordulóján

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulójához kötődő gyulai megemlékezések idén is a gyulavári mártírok kopjafájánál kezdődtek. Az emlékhelynél a Bay Zoltán általános iskola diákjai adtak műsort, emlékbeszédet Pataky László, az Október 23. Alapítvány kurátora mondott.

pataky lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem, idézte emlékbeszédének bevezetőjében Bibó Istvánt a gyulavári kopjafánál Pataky László. Az Október 23. Alapítvány kurátora úgy vélte, a gyulai és a gyulavári forradalmárok értéket teremtettek, hazaszeretetből, példamutatásból, helytállásból és tisztességből emelték magasra a mércét. Az 1848-as márciusi tizenkét pontból Budapesten tizenhatot fogalmaztak újra, Gyulaváriban tizennégyet. Ezzel egy időben a közösség összetartó erejében rejlő lehetőséget is felvállalták.

A hatvanhárom évvel ezelőtti helyi események kapcsán Pataky László említést tett a Nemzetőrség és a forradalmi bizottság megalakulásáról, beszélt M. Szabó András egykori polgármester higgadt magatartásáról, kiváló szervezőkészségéről, Nádházi János nagyszerű szónoki képességeiről, nyugalmat árasztó személyiségéről, és Petrás Jánosról, aki arra kérte az egyházakat, tartsanak istentiszteleteket a forradalomban elesettek emlékére, vigyázzanak a városra. Úgy vélte, az 56-os forradalmárok hozzáállása napjaink politikájában, közéletiségében is példaként szolgál. Így fogalmazott: az ötvenhatosok kijelölték számunkra az utat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az Október 23. Alapítvány kurátora kitért az 1956. december 6-i fekete kendős felvonulásra és ennek különös üzenetére is. Aláhúzta: a fekete kendős asszonyok a forradalom eszmei tisztaságát, a szabadsághoz való jog megélésének fontosságát fejezték ki csendes tiltakozásukkal. A gyulavári mártírok kopjafájáról kifejtette: ezt a rendszerváltás utáni második évben állították, hogy a két áldozat, Mány Erzsébet és Farkas Mihály szomorú, de igaz példáján át figyelmeztesse az utókort az elnyomó diktatúrák ideológiai hatalomgyakorlásának kegyetlenségére. Kiemelte: az 1957. február 2-án ártatlanul kivégzett fiatalok sorsa jól mutatja, milyen volt a rendszert kiszolgáló kirakatperek végrehajtóinak emberi hozzáállása.

Az alapítvány nevében Pataky László megköszönte a tavaly elhunyt M. Szabó András több mint két évtizedes munkáját, és azt kívánta, hogy 1956 szellemisége sokáig maradjon közöttünk.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A Bay Zoltán általános iskola diákjainak emlékműsorát követően a város önkormányzata nevében Görgényi Ernő polgármester és Kónya István alpolgármester, a Gyulai Polgármesteri Hivatal nevében Csige Gábor jegyző helyezte el koszorúját a kopjafánál. Ugyanitt fejezte ki a hősök iránti tiszteletét az Október 23. Alapítvány, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének gyulai szervezete, a Fidesz gyulai szervezete, a Fidelitas, számos közoktatási intézmény és néhány magánszemély.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)