Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 23 súlyos és 41 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. október 20. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 23 súlyos és 41 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Október 19-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 67 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 23 súlyos és 41 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 174 személyt fogott el, közülük 27 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 122 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 175 személyt állítottak elő, köztük 74 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 122 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 41 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 12 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, továbbá 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)