Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták a Harrucken János szakközépiskola fodrász tanműhelyét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. október 18. 12:36
Átadták a Harrucken János szakközépiskola fodrász tanműhelyét
A létesítmény 6,5 millió forintba került

Fodrász tanműhelyet adtak át a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiumában október 18-án. A korszerű létesítményt 6,5 millió forintból valósították meg.

simon istván tamáskovács zsuzsanna és kovács józsef

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az átadón elsőként Kovács Zsuzsanna, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta: a GYSZC-nek és a fürdővárosi tagintézménynek egyaránt fontos, hogy az oktató-nevelő munka mellett kialakítsa az ideális tanulási környezetet.

Kiemelte: nélkülözhetetlen, hogy a képzéseket a piaci igényeknek megfelelően bővítsék, éppen ezért született meg a döntés, hogy egy új szakma, a fodrászat kerüljön fel a palettára, így azok a diákok is megtalálják a számításaikat, akik a szépészeti ágazatban képzelik el a jövőjüket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kovács József országgyűlési képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a munkaerőpiac nagyban meghatározza azt, hogy milyen szakembereket kell képezni. Mint mondta, külön örül, hogy fodrász tanműhellyel bővült az intézmény által kínált lehetőségek listája, hiszen a fodrász szakma hiányszakmának minősül.

Hozzátette: a tanműhely kialakítása 6,5 millió forintba került, amely magába foglalja az iskola költségvetéséből erre szánt 2 millió forintot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által adott 2,4 millió forintot, valamint a hasonló értékű eszközbeszerzést.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Czeglédiné Szappanos Anna, a Harruckern János tagintézmény vezetője hangsúlyozta: az intézmény számára rendkívül fontos a fejlesztés, egyben örülnek annak, hogy saját erőből és a támogatásból egy ilyen korszerű tanműhelyt hozhattak létre.

A tagintézmény vezetője emléklapot adott át a munkában oroszlánrészt vállaló dolgozóknak, amelyet Pammer István műszaki vezető vett át. A köszöntők után Kovács Zsuzsanna, Kovács József és Simon István Tamás, a GYSZC kancellárja vágták át a műhely előtt felállított nemzeti színű szalagot.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)