Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szüreti mulatságot tartottak a Németvárosi Óvodában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2019. szeptember 27. 13:06
Szüreti mulatságot tartottak a Németvárosi Óvodában
A régi sváb hagyományokkal ismerkedtek a legfiatalabbak

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kovászt készítettek, szőlőt préseltek, kukoricát morzsoltak és babgulyást főztek a Németvárosi Óvoda apróságai szeptember 27-én délelőtt. A rendezvényre a szépkorúakat is meghívták, hogy az apróságok megtanulják tisztelni idősebb embertársaikat.

Már korán reggel nagy fazékban ázott a bab a németvárosi oviban, ahol szüreti mulatsággal zárták a hetet. A készülődés előző nap kezdődött, tudtuk meg Szilágyiné Solymosi Mária intézményvezetőtől. Ekkor készítették el a kovászt, szemezgették le a szőlő nagy részét, hámozták meg a zöldségeket az ebédhez. A hozzávalókat is közösségi összefogással teremtették elő: mindenki hozott valamit a kosztba. Péntek reggel már csak a kemencét kellett felfűteni, hogy megkezdődhessen a kenyérdagasztás, -virgolás és -pihentetés a K. Schriffert Kör bevonásával.

Szilágyiné Solymosi Mária lapunknak elmondta azt is, hogy a szüretkezdő Teréz napjához kötődik, ez október 15-én van. De mivel a német önkormányzat ehhez az időponthoz kapcsolódóan tervez egy eseményt, és talán a szőlő is elfogy addig, néhány éve úgy döntöttek, előbbre hozzák az ovis mulatságot. Céljuk az, hogy a gyermekek megismerkedjenek őseik hagyományaival, életmódjával, megtanulják tisztelni szépkorú embertársaikat, a náluk idősebbeket. Mivel a Németvárosi Óvoda bázisintézmény is, jó gyakorlattal is szolgálnak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Miután a nap is kisütött, megkezdődött a munka és a játék. Az udvaron a gyerkőcök szőlőt lophattak, kipróbálhatták a csősz kunyhóját, célba dobhattak gesztenyével, megtalicskáztathatták a kukoricacsöveket, fonhattak, csutkababát készíthettek, dagaszthattak, préselhettek és nótázhattak Varga Ferencné Bettike, valamint Kneifel Ferencné harmonikajátékára. A táncház után terítékre került a babgulyás, amihez mustot is felszolgáltak.

A pénteki eseményre az Implom József iskola diákjait, a K. Schriffert Kör tagjait, az óvoda nyugdíjas és GYES-en lévő dolgozóikat, valamint Gyula város német nemzetiségi önkormányzatának képviselőit is meghívták. Valamennyien éltek a lehetőséggel.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)