Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Távoztak a Göndöcs-iskola vezetői

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2019. szeptember 02. 16:33
Távoztak a Göndöcs-iskola vezetői
Az igazgatót és az általános igazgatóhelyettest a nyári szünet végén váltották le

Az iskolakezdés előtt egy héttel menesztették a Göndöcs Benedek középiskola igazgatóját, Czirok Sándort és általános igazgatóhelyettesét, Gedeon Évát. Az okokat egyelőre nem tudni.

Meg nem erősített információink szerint Czirok Sándort és feleségét, Gedeon Évát augusztus 26-ával váltották le, mindketten közös megegyezéssel távoztak a posztjukról.

Úgy tudjuk, a vezetői feladatokat megbízott igazgatóhelyettesként Szabóné Erdődi Mária látja el ideiglenesen, ő eddig az iskola pedagógiai igazgatóhelyettese volt.

Czirok Sándor és felesége 27 évvel ezelőtt alapította a Göndöcs Benedek középiskolát, amely a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában áll.

Az ügy kapcsán az iskolától nem kaptunk hivatalos tájékoztatást, ezért megkerestük a fenntartót. Telefonon azt az információt kaptuk, hogy a köznevelésért felelős munkatársuk legközelebb csütörtökön lesz elérhető. A volt igazgatót szintén kerestük telefonon, de nem sikerült beszélnünk vele.

Czirok Sándor négy éve a Gyulai Sportegyesület elnöki tisztségét is betölti, úgy tudjuk, erről a posztról is távozik. Arról, hogy ennek köze lehet-e a Göndöcs-iskola éléről való távozáshoz, egyelőre nincsenek információink.  

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)