Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A hazai gárda lett az Erkel Kupa ezüstérmese

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. szeptember 02. 14:00
A hazai gárda lett az Erkel Kupa ezüstérmese
A Békéscsabai KK ért a felkészülési torna első helyére

Idén immár 43. alkalommal rendezték meg az Erkel Kupa felkészülési kosárlabdatornát augusztus 31-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A négy csapattal elrajtoló viadalon a Gyulai Color KE mellett a Békéscsabai KK, a Mezőberényi KK és a budapesti Keresztúri Központi Sportsuli gárdája állt a gyűrűk alá.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt a szervezők korábban elmondták, a torna kiváló felkészülési lehetőséget biztosít a csapatok számára a bajnoki kiírás hamarosan megkezdődő küzdelmeire. Minden csapat erős kerettel érkezett a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba, így igazán látványos kosárcsatáknak lehettek szemtanúi a szurkolók.

A hazai gárda mellett a tavalyi bajnok, a budapesti Keresztúri Központi Sportsuli, a Mezőberényi KK és a Békéscsabai KK rajtolt el a végső győzelemért. A Hajdu Zoltán által vezetett gyulai együttes az első körben a Mezőberényi KK csapatával csapott össze.

A fürdővárosi szurkolók által űzött Hajdu-csapat rajt-cél győzelmet aratott, hiszen egy percre sem engedte ki a kezéből a vezetést. A végig kellő távolságon tartott mezőberényi együttes végül 84-64-es arányban kapitulált a Gyulai Color KE előtt.

– Az első meccsen rajt-cél győzelmet arattunk. Hét pontnál közelebb nem tudott jönni a mezőberényi csapat, a végén pedig megérdemelt volt a húszpontos különbség – árulta el a gyulai vezetőedző.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A döntőben létrejött a szomszédvári rangadó, hiszen a békéscsabai alakulat legyőzte a címvédőt, így a vendéglátókkal vívott meg a kupagyőzelemért. A mérkőzést mindkét csapat kiválóan kezdte, igazi rangadó kerekedett a kupadöntőből. Az első félidőben remekül tartotta magát a gyulai együttes, amely Kátay Csaba tripláival és villámgyors palánk alatti betöréseivel tartotta magát játékban.

 – A döntőben a jelentősen megerősödő, feljutásban gondolkodó csabai alakulattal találkoztunk. Az első félidőben szívósan tartottak magunkat, a második játékrészben viszont kijött a két csapat közötti képességbeli különbség. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal, erre a teljesítményre lehet építeni a hamarosan rajtoló bajnoki mérkőzéseken is – értékelt Hajdu Zoltán.

Az Erkel Kupa első helyén a Békéscsabai KK végzett, míg a hazai gárda az ezüstkupát emelhette a magasba. A torna bronzérmét a budapesti Keresztúri Központi Sportsuli akaszthatta a nyakába.

GYULAI HÍRLAP • 2019. szeptember 02. 18:41
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)