Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 31 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. augusztus 30. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 31 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén augusztus 29-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 15 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 154 személyt fogott el, közülük 49 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 76 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 242 személyt állítottak elő, köztük 126 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 87 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 17 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 5 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és a katonák, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)