Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Hegedűs Boglárkát és családját köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Mittag Mónika önkormányzati képviselő augusztus 27-én.
A képviselő a városvezetés nevében egy Póka György-festménnyel, virággal és névre szóló babaruhával ajándékozta meg a családot.
Az apróságról megtudtuk, hogy kifejezetten nyugodt baba, akit már nagyon vártak szülei. Boglárka június végén született, 3840 grammal.
Édesanyja elárulta, hogy csöppségük neve a nagymama ötlete volt.
– Mindannyian kerestünk lányneveket, végül a nagymamája bukkant a Boglárkára, ami nekünk is tetszett. Ő az első baba a családban, aki szerencsére nagyon szépen fejlődik – mondta el az édesanya.



























