Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pontokat hagyott a tavalyi bajnoknál a Berényi-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. augusztus 27. 10:30
Pontokat hagyott a tavalyi bajnoknál a Berényi-csapat
Békéscsaba 1912 Előre II.–Gyulai FC-Termál 2-2 (1-2)

A Megyei I.-es labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában a Gyulai FC-Termál csapata a Békéscsaba 1912 Előre II. együtteséhez látogatott augusztus 23-án. Berényi Tibor legényei győzelemmel kezdte a bajnoki kiírást, ám a bajnokság folytatásában az előző év aranyérmes gárdájával kellett szembenéznie.

Remekül kezdte a bajnokságot a berényi-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rontó Judit

Ahogy azt Berényi Tibor előzetesen elmondta, az Előre elleni mérkőzésen a stabil védekezésre és a fegyelmezettségre fektetik majd a hangsúlyt. Labdaszerzésnél pedig a minél gyorsabb támadásba való átmenetben látja a sikert.

A vezetőedző beszámolójából kiderült: bátran, megfelelő hittel és akarattal álltak a derbihez ennek következtében kiválóan kezdték a mérkőzést. Bojtos már a 8. percben megszerezte a vezetést a gyulai csapatnak, ám szinte azonnal érkezett a hazai gárda egyenlítő találata.

Bojtos révén mi szereztük meg a vezetést, egy kipattanó labdát a kapuba helyezve. Sajnos egy keresztbe elguruló labdára a csabai támadó reagált a leggyorsabban és szinte azonnal kiegyenlítette a találkozót.

A gyulai gárda továbbra is lendületben maradt, Czirok révén pedig a jobb oldalon folyamatosan alakította ki a helyzeteket. A 32. percben Bozsó harciasságának köszönhetően Czirok talált az ellenfél kapujába. A félidő végéig mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de ezek rendre kimaradtak.

– A második félidőben azt kértem a csapattól, hogy továbbra is ugyanilyen akarattal és fegyelmezettséggel védekezzünk, kisegítve egymást. A békéscsabai együttes a félidőben frissített, de igazi átütőerő nem volt a támadásaikban, csupán meddő mezőnyfölényt tudtak kialakítani.

Berényi Tibor csapata nagyon stabilan védekezett, támadásban viszont visszavett, a kontrákra rendezkedtek be. A 66. percben szinte a semmiből érkezett a hazaiak egyenlítő találata, amely után kénytelen volt megváltozni a vendégcsapat játékrendje.

– Továbbra is higgadtak maradtunk, de apróbb sérülések miatt hármat is cserélni kellett a támadó sorban, így szinte már csak a védekezésre koncentráltunk.

A Gyulai FC-Termál csapata fontos pontot szerzett a bajnokság egyik esélyese ellen, amely után a tabella második helyéről várhatja a Nagyszénás SE elleni haza mérkőzést.

– Fontos pontot szereztünk a kulturáltan játszó békéscsabai gárda otthonában. Ismét hatalmasat küzdött a csapat, nagy akaraterőről tettünk tanúbizonyságot és maximálisan elégedett vagyok azzal, ahogy kisegítettük egymást. Egy kicsi hiányérzetem van, mert a második félidőben úgy éreztem miénk lehetett volna a három pont, de nem vagyunk telhetetlenek, örülünk a pontnak és dolgozunk tovább – értékelt Berényi Tibor.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)