Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Edzőtáborban készültek a gyulai kosárlabdázók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. augusztus 20. 14:30
Edzőtáborban készültek a gyulai kosárlabdázók
Bükfürdőn készült a Gyulasport NKft. utánpótláscsapata

 

Fotó: Gyulasport NKft.

Bükfürdőn tartott edzőtábort a Gyulasport NKft. U 18-as kosárlabdacsapata augusztus 12. és 18. között.

A Hajdu Zoltán és Házi Márk vezette fürdővárosi különítmény tizenkét sportolóval érkezett a Vas megyei viziparadicsomba. A résztvevők a Gyulasport NKft. U18-as csapatából érkeztek, akiket az U16-os és U14-es fiatalok egészítettek ki.

– Edzőtársammal napi két edzőtermi és egy kinti futóedzést vezényeltünk, ezzel az edzésmunkával több hétre előre tudtunk készülni – mondta el Hajdu Zoltán.

A trénerek edzőmérkőzést is szerveztek a fürdővárosi kosarasok számára, a gyulai együttes az idei magyar bajnok Falco Szombathely U18-as csapatával nézetek farkasszemet.

– Bár aznap már a három edzése volt a srácoknak, a mérkőzésen tisztességesen helytálltunk. Összességében nagyon sokat profitáltunk az eltelt hét napból. Reméljük a kitartás, a motiváció és a hozzáállás további javulása tetten érhető lesz a srácokon a következő hónapokban is.

A Gyulasport NKft. együttesei tovább folytatják felkészülésüket, hiszen az idei kosárlabdaszezon csak októberben indul majd útjára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)