Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 halálos, 14 súlyos és 38 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. augusztus 16. 08:10
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 halálos, 14 súlyos és 38 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök augusztus 15-én 55 személyi sérüléssel járó közúti balesetnél intézkedtek. Három halálos balesetben három személy vesztette életét, 14 súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 35 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 78 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 185 személyt állítottak elő, köztük 104 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 16 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 92 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és a katonák 30 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök öt főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)