Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Egészen csendben, finoman, hírverés nélkül nyílt meg Varga Boldizsárné Kovács Éva gobelin-tárlata a Százéves cukrászdában. A kiállító Biharugrán született egy nyolcgyermekes lelkészcsalád ötödik gyermekeként. Édesanyja már egészen kicsi korában megtanította kézimunkázni, s ezzel együtt ennek örömeibe is beavatta leányát.
Első terítőjét ötévesen hímezte ki, majd a horgolást és a népi hímzést is elsajátította, vallja Varga Boldizsárné Kovács Éva. Gobelin hímzéssel az 1990-es évek óta foglalkozik.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Ekkor már Gyulán élt, ahová 1955-be került. Tanulmányait is itt végezte, az Erkel-gimnáziumban, amelynek küszöbét ballagóként pont hatvan éve lépte át. Gyönyörű emlékek fűzik ezekhez az esztendőkhöz.
Bemutatkozó soraiban a kiállító kézműves így fogalmaz: mindig csodálta isten teremtett világának szépségeit, a természet apró gyönyörűségei teljesen elvarázsolják. Munkáin is ezeket igyekszik visszaadni a jelennek, megörökíteni az utókornak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő